VisualBaker

 

VisualBaker

Az Office Hungary Bt. és a SZAKK Hungary Kft. közös fejlesztésű programja, mely első sorban sütőiparral foglalkozó cégek (pékség, cukrászat...) számára készült, azonban más, gyártással foglalkozó vállalatok, vállalkozások is hatákonyan használhatják.

A VisualBaker termék egy SQL alapokra épülő, széles skálázhatósággal rendelkező, távmenedzselhető vállalat- és termelésirányítási rendszer. A program, egy olyan Windows alapokra épülő alkalmazás, mely SQL alapú adatbázishoz (nagyobb cégek esetében akár külön adatbázis szerverhez) kapcsolódik. Ebből kifolyólag kollégái egyidőben, ugyan abban az adatbázisban dolgozhatnak anélkül, hogy adatsérülés-, adatvesztés veszélye állna fennt, vagy egymás munkáját akadályoznák.

A rendszer lefedi a vállalat teljes folyamatait egészen a rendelésektől, a kiadásokon, gyártásokon keresztül a kiszállításokig, számlázásokig, valamint az elszámolásokig.

A Windows előnyeit kihasználva felhasználóbarát környezet és egyszerű kezelhetőség fogadja a felhasználót.
Az SQL szerver (sajátosságaiból adódóan) rendkívül magasfokú adatbiztonságot és gyors információelérést garantál, az adatmentés automatizálásával pedig a maximális biztonság is megvalósulhat.

 

Amit a rendszer nyújt:

Alapadatok

A szoftver helyes működéséhez elengedhetetlen adatok rögzíthetők, módosíthatók, törölhetők. Ilyen adatok pl.: árucsoport, dolgozók, járatok, raktárak, telephelyek...

 

Speciális adatok

A partnerekre és árukra vonatkozó információk rögzíthetők. Korlátlan számú árkategória, partnercsoport, partnert és áru hozható létre.
A partnerek a könyebb kezelhetőség miatt csoportokba sorolhatók, valamint árkategória rendelhető hozzájuk. Mind a csoport, mind az árkategória tulajdonságait és az ott megadott kedvezményrendszereket automatikusan örökli a partner.
Az áruk az alapadatoknál megadott csoportokba sorolhatók, így megkönnyítve ezek használatát és kezelését.

 

Készlet

A rendszer több raktár kezelését is biztosítja, ezeken belül is mindegyiknél lehetőséget nyújt az alapnyagok, félkésztermékek és késztermékek elkülönített kezelésére, illetve a raktárak közötti árumozgást is kezeli. A bevételezés segítségével a bejövő alapanyagok, áruk rögzíthetők, melyek a betárolással automatikusan készletre is kerülnek.
A szoftver több lehetőséget is biztosít az áruk készletről történő kiszállítására, többek között a kiadással, a készletigazítással és az árukiszállítással is. Ezen funkciók segítségével napra készen tartható minden raktár készlete, valamint a lekért információk alapján azonnal követhető milyen rendeléseket kell leadni.

 

Gyártás

A menücsoporton belül található funkciók segítségével pár mozdulattal kikalkulálható a naponta szükséges gyártási mennyiség, előkészíthetők az alapanyagszükségletek, bevételezhetők a gyártott áruk...
Az alapanyag felhasználás menüponttal egy gombnyomásra levehetők a gyártáshoz szükséges termékek mennyiségei.

 

Bizonylatok

A funkció lehetővé teszi a rendelések, kiszállítások, visszáruk... rögzítését, nyomonkövetését.
A rendelésekből akár manuálisan, akár a rendszer által automatikusan generálhatók a partnerek számára a törvényi előírásoknak megfelelő számlák.

 

Listák, lekérdezések, exportálás

A program több mint 100 előre elkészített lekérdezést biztosít, melynek segítségével a mindennapi munka pár gombnyomásra csökkenhet. Az alapértelmezett listákon kívül természetesen egyedi igények alapján testreszabott listák is készíthetők a programban.

 

Bővebb információ

Mivel a fenti leírás pusztán ízelítő a programról és annak funkcióiról, kérem további információért kérjük látogasson el a VisualBaker oldalra.